A Héja-nász és züllés Léda szemszögéből

– „Ha Ady ma élne, rocksztár lenne, legalábbis celeb!” – suttogta mellettem egy csoporttársam az egyik szemináriumon, amikor is a költő művei kerültek szóba, azon belül is a Léda-versek. – „Most képzeld el, a kapcsolatuk minden egyes kis aprósága kint lenne a közösségi oldalakon, különféle eseményeken jelennének meg és róluk cikkezne a sajtó! Nem mintha akkor nem ez ment volna…”

Ady Endre

De hogyan is történt az egész história? Hogyan vált Ady számára Brüll Adél a múzsájává és szeretőjévé, az eszmei és mitológiai Lédává? Végül hogyan lett a nagy szerelemnek ilyen tragikusan vége? A kérdésekre legpontosabban maga Léda adhat választ, aki ezt már magányában, a kapcsolatuk lezárása után sok évvel, visszaemlékezéseiben meg is tette.

Adél azonban sokáig elzárkózott az elől, hogy Adyval való kapcsolatáról bárki is írjon, ezt bizonyítja Révész Bélához írt levele is, aki szerette volna a történteket megörökíteni. „Higgye meg édes Révész, én már nem élek, nem élhetek soká, várhatnak addig, hogy megtudjanak mindent azok, akiket Ady mellett Léda is érdekli…”
Később aztán úgy tűnt, meggondolta magát, mivel 1926 őszén meghívta magához Gödöllőre Révészt, s akkor beszélt neki először bizalmasan az Adyval töltött évekről. Adél halála után férje, Diósy Ödön kettéosztotta a levelezését. Egy részét közlésre Révész számára bocsájtotta, ám az át nem adott daraboknál kikötötte, hogy azok csak akkor kaphatnak nyilvánosságot, ha már ő is meghal. Léda a levelek mellett az unszolás hatására írta meg visszaemlékezését.

Már a megismerkedésük is érdekesen zajlott. Először csak pár pillanatra futottak össze egy szerkesztőnél, mely találkozás után Ady közös ismerősökön keresztül igyekezett felhívni magára Adél figyelmét. Ahogy Léda fogalmaz: „F-né sokat beszélt Adyról, kért, fogadnám el, nagyon óhajtana kijönni, de nem mer. Kijött még aznap.” Végül hazakíséri Adélt és édesanyját, másnap pedig megkezdődik sokat idézett levelezésük is.

Brüll Adél

Ismerkedésük végül olyan ütemben haladt előre, hogy Ady még arra is képes volt, hogy akár az éjféli vonattal Léda után utazzon Pestre, hogy aztán az első hajnali vonattal mehessen vissza Nagyváradra a munka miatt. Léda egy ilyen alkalommal kérte meg a költőt, hogy utazzon el velük Párizsba. Ady erre azt felelte: „Csináljon belőlem valamit, amit maga akar.” „Akarom, hogy maga legyen Magyarország első költője!” A válaszra azonban Ady csak lehajtotta szégyenlősen a fejét. Úgy tűnik tehát, Léda már a kezdet kezdetekor is kacérkodott a támogató múzsaszereppel.

Ady végül csak 1904 telén, megismerkedésük után majdnem egy évvel utazott csak a francia fővárosba, ahol is a házaspár bérelt neki szobát. Ekkor még főleg Léda fordítja neki a franciát, mind a versek, mind az újságcikkek esetében. A látogatást azonban egy hirtelen betegség zavarja meg, Léda hetekig kénytelen ápolni a férfit, talán ekkor kerültek egymáshoz még közelebb. Annyi biztos, hogy a nizzai utazásra a következő év szeptemberében már Ady kíséri, Diósy Ödön kifejezett kérésére.

„Minden nap átmentünk Monte Carlóba játszani, és ha előbb nyertünk is valamit, később minden pénzünket eljátszottuk. Voltak is emiatt nagy éhezések…” – írja Léda a visszaemlékezésében. Ekkor még sokaknak mint a bátyját mutatja be Adyt. Egy orvos még ki is fejti a köztük lévő hasonlóságot. Végül a költő csak 1905 telén utazott haza, ekkortól azonban majdnem egy évig leköti a munka és csak keveset találkoznak.
1906-ban Ady Léda mellett marad annak édesanyja temetésén is. Keserves év ez Adél számára, hiszen kislánya, aki minden bizonnyal a költőtől fogant, halva születik. A tragédia, úgy tűnik, el is távolítja egymástól a szerelmeseket. Léda Párizsba utazik, Ady azonban marad.

1909-ben töltenek újra több időt együtt, de ekkor már a költő egészsége nem a legjobb. „Sokat játszott és sokat vesztet, őrülten szedte a veronált, melyekből és titokban kiszedtem a port, és porcukrot tettem bele, de ő azért tudott tőle aludni.” Egy doktor a legrosszabbakat mondta Adyra: „Mindene beteg és el van veszve.”
1910 telén már Adél is érzi, hogy kezdődnek közöttük a bajok. Ady nagy titokban elutazik, még búcsúzkodni is egy ismerősével állít be Lédához, hogy ne lehessenek kettesben. „Én annyira megbántva éreztem magam, hogy tudni sem akartam róla többé. Ez időben nem is leveleztünk.” Végül aztán mégis kibékültek.

1911 telén Ady újra meglátogatta Lédát Párizsban, ám ez az utazás nem végződött túlságosan nagy sikerrel. „Nagyon bomlott, züllött volt, ideges, beteg, bolond és némelykor nagyon rossz. Ez volt utolsó párizsi tartózkodása.” 1912 tavaszán Monte Carlóban már gyakran és sokat veszekedtek. „ (Ady) Megígérte esküvel Dodónak (Diósy Ödön), hogy be sem megy a játékterembe. (… ) Sajnos nem így volt. (…) Így történt, hogy legalább háromszor vagy négyszer elvesztette az egész úti pénzkészletét (…) és így csak egy hét múlva utaztunk az én nagy fenyegetőzésemre, hogy ott hagyom és elutazom egyedül.”

Úgy tűnik, Ady ekkor már elég gyakran nézett a pohár fenekére is. „Firenzében csodaszép tavasz volt, ő kedves és jó volt, ha nem ivott, de ha ivott, borzasztó volt. Itt láttam őt először egészen csúnyán részegen. Borzasztó dolgokat művelt, bement kis kocsmákba veszekedni, kiesett a kocsiból, rettenetes volt. Itt összejött pár magyar emberrel is (….), ezzel kezdődtek az ivások.” Ekkor Ady részegen már Léda előkelő barátait is inzultálja. Előfordult akkor már olyan is, hogy a hotel személyzetének kellett a szobájába cipelnie az ittas költőt. Amikor azonban Léda elutazna, Ady sírva kéri, hogy segítsen neki a nő, mivel az előző éjjeli dorbézolás alkalmával az összes iratát elvesztette.

A kézirat itt befejezetlenül megszakad. Talán a züllés fájdalmas emléke nem hagyta Adélt, hogy leírja a költőóriásról az igazságot, mindenesetre úgy tűnik, szakításuk megalapozott volt és sajnos előjelekben is bővelkedett.

Forrás: Vitályos László: Ady – Léda – Csinszka (Léda visszaemlékezése)